Egy kis családregényt vagy családi kisregényt vehet kezébe az olvasó, ami egy kitárt marokban elfér, akár az a maréknyi zizi, melyet egy zizzent nap éjszakáján szór Isten tenyerébe különös imádságként Nóri, a történet főhőse. Nóri egyébként cseppet sem hősi alkat, családja és munkája között őrlődik, mint minden asszony, de ő megpróbálja mindezt szolgálatból, Istentől kapott feladatként. Csak hát nem mindig sikerül, mindig közbejön valami, egy pisis pelenka, egy ékszerteknőc, vagy egy új pihentetőprogram a számítógépen, és különben is, szegény asszonyt még a Tomi Sztár is húzza. No meg a gyerekek, Hercegnő, akin kiütött a kamaszkor, Zsezse, akinek úgy fáj, hogy el se tudja mondani, Macó, aki már inkább hősi alkat, egyelőre Akhilleuszként, Kicsigyöngy nem kevésbé, aki életét kockáztatja a hernyó-királykisasszonyokért, hogy Koppányról, a bölővezérről ne is beszéljünk. Balázs, a férj, szintén megsokszorozódott szerepeivel küzd, mint kiadványszerkesztő, feltéve, ha helyén van a szellemi tér. A teret persze nemcsak a Szentháromság, hanem a családtagokon túl munkatársak, barátok és felebarátok alkotják, mikor milyen előjellel, de mindig egy-egy szemmel gyarapítva azt a bizonyos marék zizit, Miklya Luzsányi Mónika nem titkoltan saját életéből merített kis családregényét.