Ezékiás - A férfi, aki bízott Istenben

Wolfgang Bühne

„Bízott az ÚRban, Izráel Istenében; nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána” (2Királyok 18,5). Milyen páratlan és rendkívüli módon értékeli Isten Ezékiás király személyét és életét! Ennek ellenére azonban Ezékiás gyakran háttérbe szorul a többi bibliai személy mögött. Ugyanakkor minden okunk megvan arra, hogy tanulmányozzuk ennek a férfinak nagy hatású történetét, mivel fontos dolgokat tanulhatunk belőle, és áldott szolgálatokra készíthet fel bennünket: - Bízzunk Istenben akár „fent”, akár „lent” járunk, vagy szürke hétköznapokat élünk meg! - A kísértések és próbák idején ne csupán saját erőnkre és bölcsességünkre hagyatkozzunk! - Ismerjük fel a jómód és a jó idők rafinált buktatóit és veszélyeit! - Ne veszítsük el bátorságunkat akkor sem, amikor Isten népe szellemi értelemben száraz időszakokon megy keresztül, hanem imádkozzunk megelevenedésért, számoljunk az ébredés lehetőségével, és tiszteljük meg Istent azzal, hogy a válságos időszakokban is egyre rendíthetetlenebbül bízunk benne! Ezt a kötetet az az imádság kísérte, hogy ébredjen bennünk érdeklődés az Ószövetség többi szereplőjének az életútja iránt is, és így tanuljunk az előttünk járó nemzedékek győzelmeiből és bukásaiból.

(Nincs értékelés)

1 200 Ft

Szállítás: 1-3 munkanap

Készleten: 1 db

Bibliai tanítás

A Szentlélek
Billy Graham
200 Ft
Az angyalokról
Ger de Koning
400 Ft
A teremtés titka
Watchman Nee
1 000 Ft
A négy bibliai ősanya
Bognár Attila
600 Ft
Eszter - Nők a Bibliában
Novák Blanka
2 600 Ft
Gyülekezeti fegyelmezés
Werner Mücher
600 Ft
Krisztusban kiválasztva
Manuel Seibel
1 200 Ft
Szellemi hatalom
Watchman Nee
1 000 Ft
A nagy evangéliumi katasztrófa
Francis A. Schaeffer
1 600 Ft
A próféták ma is szólnak
Fred John Meldau
500 Ft