Reményik Sándor a két világháború közötti erdélyi „költő triász” nagyhatású mestere volt, akinek verseit a fél évszázados kényszerű elhallgattatás sem tudta feledtetni. Ebben a kötetben a költő Istennel vívódó verseit ismerheti meg az Olvasó. Önkriti­kus versek ezek, melyek a szigorú önvizsgálat jegyében születtek. Nem a dicsőségesen triumfáló egy­ház­ról, ha­nem a csődbe jutott kereszténységünk bűnbá­na­­táról szól­nak, amit csak a kemény tusákban megszerzett bizo­dal­­mas hit old fel új hitvallomássá. Egyik kedves könyvé­­nek, a Tir-tir Kalendáriumnak a lapjai őrizték meg azt a vallomást, ami Reményik hitét a legjobban jellem­­zi: „a derűs életörömnek és békességnek egy titka van csupán: visszavonás nélkül horgonyt vetni Istenbe.” A ránk maradt, mintegy ezer verséből, eze­ket a nagy hitvalló verseket találhatja meg könyvünkben az Olvasó. Egyéni és közéletünk harcaiban még mindig biztos irány­ű lehet ez a kötet. Hiszen ma is igaz: „Nem a mi dolgunk igazságot tenni, A mi dolgunk csak igazabbá lenni” és az igazságtevést az egyedül igaz Istenre bízni, mint ahogyan a költő is tette.