A reformáció hatalmas viharként csapott le a 16. századi Európára. A kontinensen nyugtalanság lett úrrá, s omladozni kezdtek Róma oszlopai. A zűrzavar a palotájában lakó királytól az alpesi kunyhójában levő pásztorig mindenki életére kihatott. A reformáció igazi gyümölcsét az anabaptisták jelentették, akik a gyülekezet apostoli tisztaságát akarták helyreállítani. Az a cél lebegett a szemük előtt, hogy az újszövetségi keresztyénség mintáját alkalmazzák a 16. századi emberekre. Ez a jövőkép fenyegetést jelentett az államegyházaknak, ezért katolikusok és protestánsok egyaránt erősen elnyomták az anabaptista mozgalmat. Sehol sem volt erősebb az üldöztetés, mint Hollandiában, Frízföldön és Groningenben, Hollandia északi és déli részein. Újra és újra megismétlődött a jelenet – elővezettek egy anabaptistát megkötözött kézzel és betömött szájjal, és hozzákötözték a máglyához, puskaport szórva szét körülötte. Azután meggyújtották a tüzet. Ám a mozgalom egyre terjedt. S a tüzek egyre égtek. A hatóságok hajthatatlanul járták a vidéket, anabaptisták után kutatva. Egyre nőtt a vértanúk száma. A testvérek akkor és ott jöttek össze, amikor és ahol tudtak: mezőkön, csűrökben vagy éjszaka a város egy-egy eldugott szögletében. Száz év elteltével megszűnt az üldöztetés. Thieleman J. van Braght holland mennonita püspök ekkor gyűjtötte össze a mártírokról szóló összes történetet, bírósági följegyzést és szenvedési beszámolót egyetlen hatalmas kötetben, mely a Mártírok tükre címet kapta. A dobos felesége e történelem egy részét beszéli el ismét mai nyelven és egyszerűbb formában.